2012. március 11., vasárnap

Ötödik fejezet


Annyira sajnálom, hogy csak most jött. De házibuli volt nálam tegnap és teljesen elcsúsztam, most meg két tz-re kell tanulnom. Bocsi. Jó olvasást, remélem tetszik. :)
Ötödik fejezet


A barátod az, akit hajnali háromkor felhívsz és ezt mondod neki, hogy megöltél valakit, ő csak annyit kérdez: hova temessük?

Kellan pimasz mosollyal az arcán vizsgált engem. Annyira szexi volt, és annyira meg akartam csókolni, de nem lehetett. Mivel mindenki itt volt - persze a dolgozó Rob és Kristen kivételével - Ash éppen Balázs próbálta meggyőzni, hogy mennyen el vele vásárolni, amibe nem nagyon akart belemenni az említett. Zsu és Jackson pedig a tévéztek, azaz a tévé előtt vesztek el egymás szájában. A farkas srácok Kellannal beszélgettek, Niki pedig kiment a pasijáért a reptérre. Én pakolgattam a konyhában, lassan nekiálltam a főzésnek és néha néha Kellannal szemeztem.
-Szerintem jó meccs volt, bár az a gól inkább a szerencsén múlott - mondta Taylor. - Szerinted Kellan? - kérdezte az említett felé fordulva.
-Persze haver - mondta unottan, nem láttam arcát, hiszen háttal álltam nekik.
Pár perc néma csend után, a srácok felnevettek. Mire én is odafordultam feléjük.
-Bazdmeg a kedvenc csapatodat fikázza Tay, te meg csak " persze haverozol" - nevetett Booboo.
-Jól van, na elgondolkodtam - motyogta zavartan.
-Azt látjuk - morogta Alex és felém nézett. Én pedig kérdőn néztem Alexre.
Tay és Booboo minden tudóan összenéztek, Alex pedig felállt és kiment.
-Mi baja? - kérdeztem a srácok felé nézve.
-Ki tudja - vonta meg a vállát mosolyogva Tay.
-Akkor jó - mondtam zavartan.
-Segítsek valamit? - kérdezte mosolyogva Ash miközben mellém lépett.
-Hús panírozás vagy krumpli pucolás? - néztem felé.
-Hús panírozás - mondta vigyorogva.
-Okés - mosolyogtam rá.
-Képzeld elkezdtem magyarul tanulni - motyogta halkan.
-Tényleg? - kérdeztem meglepve.
-Aham - mosolygott rám. - Bár nem megy túl fényesen - motyogta zavartan.
-Ha kell segítség, akkor ameddig itt vagyok - mosolyogtam rá biztatóan. Mire csak egy hálás pillantást kaptam.
-De, amúgy miért? - kérdeztem pár perc múlva.
-Mivel a szüleitek nem beszélnek angolul és lehet elvisz Balázs bemutatni - mondta zavartan, a szüleim szót halkabban mondva.
-Tök jó - mosolyogtam rá. - Imádni fogod anyut.
-Veled most mi a helyzet? - kérdezte halkan. - Persze, csak ha akarsz róla beszélni.
-Hiányzik - motyogtam. - Homokba dugom a fejem üzemmód - vontam meg a vállam.
-Miért nem hívod fel? - kérdezte.
-Felszakítana nagyon sok sebet, mindig az van. És nem merem - motyogtam zavartan.
-Értem - suttogta. Ezt szerettem Ashben, nem kérdezősködött, nem mondta meg mit kéne csinálnom, néha adott egy-egy tanácsot és kész.
Másfél óra múlva már terített asztallal vártuk a többieket. Akik lassacskán beszivárogtak a konyhába és helyet foglaltak a nagy asztalnál.
-Mi lesz velem nélkületek? - mondta kétségbeesve Taylor.
-Mikor már csak hárman vagyunk Kris sosem főz - mondta szomorúan.
Mire mi felröhögtünk.
-Sőt még ki is takarítottak - mondja Booboo.
-Ne szokjatok hozzá - kuncogtam.


Kellan szemszöge
Boldogan néztem, ahogy ül és nevet a többiek poénjain.
Ma egész nap három méterrel a föld felett jártam, sosem volt még ilyen jó éjszakám. Pedig csak aludtunk, de olyan mennyei érzés, volt ahogy karcsú derekát átölelhettem, miközben feneke nekem feszült. És a reggel volt, mindennek a fénypontja, mikor arra ébredtem, hogy végigsimít a kezemen és egy puszit nyom a számra. Nem volt nagy cucc külsőleg, de belül. Törődött velem. Más csajnál a kipróbált pózok arány volt egyenlő a boldogságommal, az elégedetségemmel. De ezt teljesen más volt.
Mosolyogva túrt bele vörös fürtjeibe miközben valamit magyarázott Ashnek.
Majd tekintete rám siklott és edésen elmosolyodott.

Anna szemszöge
-Akkor mehetünk shoppingolni? - pattant fel az asztaltól Ash. Gondoltam ő és Balázs édes kettesben andalogva elmennek, felidegesíti bátyámat a három órás vásárlótúrával, majd este kibékíti egy kis szexszel. Na, de ez nem így történt. Körbenézett és a tekintete megakadt rajtam. - Ugye mindenki jön? - kérdezte vigyorogva.
Én meg csak az facebookon ismert Chaki Chan fejet vágtam.
-Ash én fáradt vagyok - mondta rögtön Taylor és lelépett. Majd különböző kifogásokkal még pár srác.
-Mi megyünk - mondta Zsu miközben Jacksonra mosolygott, aki csak felsóhajtott.
-Ne is mond haver - suttogta Balázs. Én pedig próbáltam elnyomni a nevetésem.
-Anna? - kérdezte mosolyogva Ash.
-Megyek - mondtam miközben próbáltam mosolyogni.
-Kellan pedig jön cipekedni, mert ő olyan sok zacsit elbír - mosolygott rá édesen Ash. Mire én elnevettem magam.
-Fél óra múlva ezen a szent helyen találkozunk - mondta és már el is tűnt.
Zsu és Jackson is a szobájukba iszkoltak én meg csak néztem. Na és ki fog elpakolni az asztalról?
Hülye kérdés.
-Hogy vagy ma, édes? - lépett mellém Kell.
-Jól - mosolyogtam rá. - Tökéletes éjszakám volt - néztem rá pajkosan.
-Ki volt a szerencsés? - kérdezte, miközben ajkaimhoz hajolt.
-Még azt akartam mondani, hogy mindenképp melegen öltözz - mondta Ash mikor belépett a konyhába. Én bepánikoltam, de Kell gyorsan a mosogatóhoz lépett. - Kellan te mosogatsz? - kérdezte Ash. - Na szóval melegen, mert rohadt hideg lesz estére - mosolygott rám Ash és már el is tűnt.
-Ez meleg volt - motyogtam zavartan.
-Miért bolyócskásunk? - kérdezte szomorúan.
-Mert így izgalmasabb - kacsintottam rá. Próbáltam elhülyéskedni a dolgot. Mire elnevette magát.
Pár csók után sikerült elszakadnom az én Macikámtól. Én Macikám? Basszus Anna, te normális vagy?! Vitatkoztam magammal, már a tus alatt.
Nem, nem. És nem akarok gondolkodni. Csak vigyen az ár, nem érdekelnek a következmények, nem érdekel, ha összetöri a szívem. Még pár napig csak élni akarok, gondolkodás nélkül. Utána úgyis megbánok mindent, de ráérünk azzal még.
Gyorsan felhúztam egy szexibb fajtából való fehérneműt, pedig nem akartam mutogatni senkinek. De magabiztosságot adott, hogyha mégis arra kerülne a sor. Majd pillanatok alatt megszárítottam a hajam, mivel kivasalni nem volt kedvem egy coffban a tarkóm tetejére kötöttem.
Gyorsan magamra kaptam egy melegebb darabot, majd feldobtam egy kis sminket. Beledobáltam a táskámba a fontos dolgokat, majd rájöttem, hogy túl gyors voltam. Még mindig van tíz percem, így a kanapára leülve a határidőnaplómat bújtam. Számoltam, miket kell csinálnom, ha hazaérek L.A. - ba.
-Te aztán gyors voltál - mondta vigyorogva Kellan, miközben lezuttyant mellém. - És még gyönyörű is - mondtam, miközben párszor végig futtatta rajtam a tekintetét. Lehet, hogy más férfiaknál zavart volna, de tőle jól esett, ahogy felfalt a szemeivel.
-Köszönöm - motyogtam zavartan, miközben számításaim szerint kezdtem az arcom paradicsom színbe átmenni.
-Főleg, mikor elpirulsz - suttogta, miközben egyre közelebb hajolt hozzám. Majd egy lágy csókot nyomott a számra.
-Jó, jó. Nyugi, Ash. Kész vagyok - hallottam meg bátyám hangját. Mire rögtön megfagytam. Kellan ismét gyorsan cselekedett és hihetetlen gyorsasággal átült a fotelbe.
Egy köszönöm-öt tátogtam el neki, majd összezártam a határidőnaplóm.
Balázs zavartan nézett hol rám, hol pedig Kellanre. Próbáltam nem vörösödni, de ezt hogy lehet szabályozni?
-Indulunk? - kérdeztem mosolyogva.
-Készen vagyunk, csak Jackson... - mondta idegesen Zsu.
-Inkább ne részletezd - mondtam neki vigyorogva. Miközben átdobtam vállam felett a táskám.
-Összeszedek neked egy pasit és reggeltől estig csesztetni foglak a nemi életeddel - mondta mérgesen. Mire én csak hitetlenkedve néztem rá, ő pedig mérgesen kivágtatott az ajtón.
-Jackson? - néztem az említettre kérdőn.
-Én nem csináltam semmit - mondta zavartan.
Pár pillanatig vizsgáltam arcát, addig néma csend vett körül minket.
-Oké - fújtam ki a levegőt.
-Úgy tíz percet kaphatunk? - néztem kérdőn Ashre.
Mikor kiléptem az ajtón, Zsu a hintaágyon ült és maga elé bámult. Mi a franc van?
Mellé ültem, majd vártam egy kicsit, hátha elkezdi, de nem bírtam tovább.
-Megbántottalak? - kérdeztem halkan.
-Nem - motyogta zavartan.
-Valaki más? - kérdeztem ismét.
-Senki - mondta már pillanat múlva.
-Akkor meg mi van? - kérdeztem, de közben arcát kezébe temette. Elé guggoltam, és megláttam az ablakból kukkoló Jackson. Hülye, bolond, szerelmes formáját. Párszor végig simítottam térdén.
-Semmi - mondta.
-Aha - néztem rá felvont szemöldökkel.
Újabb pár perc telt el, én pedig agyaltam csak rajta, hogy mégis mi a franc történhetett.
-Terhes vagy? - kérdeztem idegesen, de próbáltam nyugodtnak tűnni.
-Nem - mondta, miközben felnevetett. - Még az kéne - tette hozzá.
-Zsuzsa, nyögd már ki - mondtam neki idegesen.
-Nem nagy cucc - mondta.
-Bazd ki - mondtam mérgesen.
-Megjött a bajom - mondta gyorsan mikor látta, hogy már kezdek kiborulni.
-Ez jó nem? - kérdeztem zavartan, nagyon nem vágtam mi van.
-De legalább öt nap és hat nap múlva megyünk haza és... - motyogta.
-Nem tudtok szexelni - tettem hozzá. - Ennyire szex függő lettél? - kérdeztem zavartan.
-Én szeretem Jacksont - mondta.
-Ezt tudom - feleltem. - De most ez, hogy jön ide? - kérdeztem.
-Lehet, hogy csak azért van velem... - mondta, miközben könnyes szemekkel felnézett rám.
-Mi a fasz? - kérdeztem vissza magyarul. Majd egy szép káromkodásba kezdtem hangosan. - Ez egy jó kis próba, ha a kapcsolatotok túléli, akkor szeret. Ha nem, akkor meg nem is kell neked - mondtam.
-De.. - mondta zavartan.
-Én is tudom, hogy neked is, hiányzik a szex. Mindenkinek, aki nem csinálja - vigyorodtam el. - De felesleges beleélned magad egy olyan kapcsolatba, ami a szexre épül - mondtam miközben megfogtam a kezét. - Amúgy meg ha csak arra kellene neki valaki, akkor találna minden napra mást - vontam meg a vállam.
-Megvigasztaltál - nevetett fel.
-Tudod, én mindig megmondom a tutit - kacsintottam rá. - Mehetünk vásárolni? - kérdeztem, miközben felpattantam.
Úgy éreztem izgalmas délután elé nézünk...

Ruha

1 megjegyzés:

Road írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.